BarnóczkyFilm

Kisfilmek a KKV szektornak és bárkinek, aki hisz abban, hogy a rutin és a frissesség összeegyeztethető

Barnóczky Ákosról

Barnóczky Ákos

Húsz éve filmezik, három TV sorozatban volt író, és egyben rendező, három nagyjátékfilmje került mozikba, számos reklámfilmet, és szinte megszámlálhatatlan mennyiségű riportfilmet készített. A Szőke Kóla című alkotása pedig elnyerte az év legjobb vígjátékának járó Hyppolit-díjat.

Azt vallja, hogy számára a filmezés minden egyes eleme a kommunikációról és a megértésről szól. Az alkotás minden fázisában azt keresi, hogy miként tudja átadni az épp rendelkezésére álló eszközök segítségével azokat az érzéséket és gondolatokat, amelyeket az adott jelenet működőképességéhez át kell adnia. Teljesen mindegy, hogy épp egy már futó TV sorozatról vagy a személyes, a gondolatait kifejezni hivatott moziról van szó, vagy éppen egy olyan termékről, amihez a megrendelő megálmodott egy üzenetet.

Miben vagyunk mások, mint a többiek?

Egyszerre vagyunk egy rugalmas mikro-stáb, ahol az alkotó személyesen tartja a kapcsolatot a megrendelővel, és ő maga a marketing ismeretekkel rendelkező kreatív, ám egyben specializált tapasztalatokkal is bír a logisztika, filmrendezés, forgatókönyvírás és a bárkivel bármilyen témában készítendő interjúkészítés terén.

Mindennek az a jelentősége, hogy Ön vagy a munkatársai úgy tudnak megjelenni a kész filmben, hogy nem szükséges forgatási rutinnal, vagy bármilyen szereplési jártassággal rendelkezniük. Úgy beszélgetünk, úgy kérdezünk, hogy hitelesen hangozzon el minden olyan gondolat, amire szükségünk van egy úgynevezett „dramaturgiai élőbeszéd szerkesztés” során ahhoz, hogy Önök SZEMÉLYESEN adjanak egy kiérlelt és meggyőző ismertetést az adott termékről, szolgáltatásról, vagy cégről.

Mindemellett külön büszkék vagyunk arra, hogy minden egyes termékünk, ami kikerült a kezeink közül, a végeredményét tekintve, nagyobb költségvetésűnek néz ki, mint amennyiből mi képesek voltunk azt kihozni. A szolgáltatásunk ezen extra előnye abból fakad, hogy másfél évtizedes tapaszaltunk van a nagyjátékfilmes szemlélet és a kisköltségvetésű mikro-stáb erényeinek ötvözetében.

Hogyan dolgozunk?

Mivel a film, amivel mi dolgozunk, egy minden esetben szubjektív megítélés alá eső termék, a tapasztalataink alapján kialakítottunk egy mindenki számára előnyös munkamódszert, amelyhez ragaszkodva mind az ügyfeleink mind pedig a sajátmagunk érdekeit meg tudjuk védeni.

  1. Minden estben az ügyfeleinkkel tartandó személyes konzultáció keretében alakítjuk ki a koncepciónkat, mely alapján elkészítjük a majdani film forgatókönyvét, és csak akkor vágunk bele a film gyártásába, miután az ügyfelünk írásban hagyta jóvá a forgatókönyvet, melyen ezek után mi magunk semmilyen változást nem eszközölhetünk az ügyfél engedélye nélkül.

  2. Minden, a forgatással kapcsolatban felvetődő kellék, jelmez, helyszín átbeszélésre kell, hogy kerüljön az ügyfél arra felhatalmazott megbízottjával, aki egyben a forgatás során a stáb mellett tartózkodó kapcsolattartó lesz az ügyfél és közöttünk.

  3. Az utómunka során az úgynevezett „1st edition”-t, az első vágott példányt megmutatjuk az ügyfélnek, aki ezek után egy előre meghatározott határidőn belül, a rendezővel történő konzultáció után írásban jelzi az összes változtatási kérését, ami alapján elkészítjük a végleges terméket.

Mikor nem javasoljuk, hogy filmet készíttessen velünk?

  1. Ha Ön se hisz a saját portékájában: Ha úgy érzi, hogy istenigazából kamu az egész terméke, akkor annak a filmje se fog működni. Legalábbis, ha nálunk rendeli meg a szolgáltatást. Nem azért, mert ez valamiféle természeti, vagy szakmai törvény (sajnos tudjuk, hogy néha érnek el üzleti sikereket nem túl korrekt vállalkozók is), hanem azért, mert a kis létszámú csapatunk úgy működik, hogy nem tud a saját belső igényei szerint elfogadható minőséget garantálni, ha nem hiszi el, hogy amit reklámozni kíván, az tényleg a célközönség javát szolgálja.

  2. Ha valaki elhitette önnel, hogy egy film önjáró: Ha azt gondolja, hogy elkészíttet egy filmet, és az magától segít majd az értékesítési gondjain, akkor sajnos kidobott pénz lesz, ha igénybe veszi a szolgáltatásunkat. Bármelyik termékünk csak egy lehetőség lesz az ön számára, hogy könnyebben át tudja adni azokat a bizonyos üzeneteket. A filmeket önnek el is kell juttatni a vásárlóihoz, hogy azok valóban kommunikálhassanak.

    A vírusvideó mítosza hazugság, de minimum csúsztatás. Egy bizonyos mennyiségű és költségű médiahack akcióval elérhető, hogy egy-egy vicces, vagy bármilyen más extra értéket tartalmazó videó, amelyben visszafogott reklám található elterjedjen a neten. Természetesen tudunk ilyen videókat is gyártani, és vannak alvállalkozói kapcsolataink ilyen jellegű munkákra, ám ezek az akciók csak bizonyos termék- és célcsoport estében működnek.

Termékeink 3+1 fő csoportja

  1. Üzleti Portréfilmek, PR és Image Filmek

    A 3-7 perces kisfilmek hosszát, tartalmát és hangulatát az adott téma, a célközönség, de természetesen mindenekelőtt a megrendelő igényei szerint alakítjuk ki. A végeredmény egy világos, tudatosan szerkesztett kisfilm, ami folyamatos beszédnek ható szövegre épül. Ezek terjedhetnek az esztétikus vágóképekkel ellátott, stílusos riportfilmtől a hagyományos image filmig, melyet annyi kiegészítő elemmel díszítünk, vagy teszünk teljessé, amennyit az a bemutatni kívánt termék megkövetel.

    választható kiegészítők: profi narrátor hang, ismert narrátor hang, extra újravágási lehetőség, dron felvétel, mini animáció, ismert arc, filmre íratott zene

  2. Ügyfél-elégedettségi Videók

    Nincs hitelesebb reklám annál, mint mikor egy terméket vagy szolgáltatást az a vásárló jellemez, aki már kipróbálta azt. Ennél csak az hatásosabb, amikor ezt személyesen teszi meg, hiszen ekkor látjuk is, halljuk is az elégedett ügyfelet, és személyesen győződhetünk meg arról, hogy mennyire őszintén dicséri azt a terméket vagy szolgáltatást. Sajnos nincs mindig akkora szerencsénk, hogy a legjobban megelégedett ügyfelünk egyben egy kamerák előtt határtalan rutinnal rendelkező előadó is legyen. Ennek a problémának a leküzdésében segít az ügyfél-elégedettségi videó.

    Úgy jelenítjük meg az ügyfelei véleményét, hogy azzal Ön is és a nyilatkozó ügyfele is elégedett lesz, és a jövőbeni vásárlója látja, hallja: amit Ön a termékéről állít az valós, annak mások már valóban élvezték a pozitív hatásait.

    választható kiegészítők: profi narrátor hang, több újravágási lehetőség, mini animáció, filmre íratott zene

  3. Kreatív Reklámfilmek

    Ha egy nehezen megfogható érzést, vagy gondolatot kell gyorsan és hatékonyan átadnia, ha a termékét, vagy szolgáltatását úgy kell ismertté tennie, hogy közben nagyon gyorsan kiemeli a konkurencia tengeréből, akkor önnek egy kreatív reklámra van szüksége. Ez már a művészet és a marketing határterülete, ahol mindkét kommunikációs jártasságra szükség van ahhoz, hogy a TV-k többmilliós reklámjaival felvegye a versenyt. A mai technikák mellett a filmeknek csak a szűkös képzelet vagy a pénztárca szab határt.

    A mi képzeletünk nem szűkös, és abban az irányban alkot, ahol az elérni kívánt hatást látja.

    választható kiegészítők: ismert arc(ok) szereplőként, többszereplős jelenet, filmre íratott zene, 3D animáció, extra helyszín stb… gyakorlatilag a kreatív forgatókönyv függvényében bármi

  1. Kreatív Promóciós Kisfilmek

    Léteznek olyan üzleti szituációk, melyek kezeléséhez túl sok energiára van szükség, és ha időt, pénzt, energiát nem kímélve meg is tesszük mindezt, akkor meg túl bonyolulttá válhatunk az üzletfeleink szemében.

    Ezen helyzetek két kiemelt gyakorisággal előforduló példája, ha: (A) mikor valamiféleképpen képezni kell a leendő közönségünket, mielőtt azok fizető kuncsaftjainkká válnának, vagy: (B) amikor a tisztességtelen konkurencia által elterjesztett, hazug fekete PR-t kell kezelnünk.

    Az ilyen szituációkban a legjobb megoldás az indirekt, tehát mélyebben ülő, jobban elfogadható üzeneteink elhelyezésével felépített, szórakoztató hangnemű rövidfilmek készíttetése.

    Ennél a terméktípusnál valószínűleg mondanunk sem kell, hogy csak egy sikeres játékfilmes rutin esetében hiteles dolog magabiztosan azt állítani, hogy minden ilyen helyzetet képesek vagyunk kezelni.

    választható kiegészítők: ismert arc(ok) szereplőként, többszereplős jelenet, filmre íratott zene, 3D animáció, extra helyszín stb… gyakorlatilag a kreatív forgatókönyv függvényében bármi

Amit minden ügyfelünk számára garantálunk

A film arról fog szólni, azokat az érzéseket váltja ki, olyan hangulatú lesz, mint amit az ügyféllel közösen megálmodtunk.

Amit nem tudunk garantálni az ügyfeleinknek

Azt, hogy az elkészült termék mindenkinek tetszeni fog. Csak azt tudjuk garantálni, hogy a célközönség nagy része végig fogja nézni és azután bizalmat fog érezni a terméke vagy szolgáltatása iránt.

Partnerek

Femina, RTL Klub, TV2, SPI Hungary, Tom Market, VitaKing, Bobály Művek, Unisec, Krk Tips, Login, Drogmentes Világért Alapítvány, TMP Lab

Kapcsolat

Gárdus Edina
Gárdus Edina
+36302413608 (14 óra után)
edinagardus9@gmail.com